Vinkler Aranka

 

Mivel alapítója vagyok a Szorgos kezek kézimunkakörnek, kötelez engem a lelkiismeret elmondani azt, hogy a kézimunkakör nem működne ilyen körülmények között, ha Nagytiszteletű Szabó Lajos Kanonok Úr nem adott volna helyet ennek az aktivitásnak a Kolping család keretén belül, és mindenben nem segítene és nem támogatna a mai napig.

 

Nem szabad megfeledkeznem arról sem, hogy a lelkes, becsületes, segítő és megértő szeretetteljes társaim nélkül nem létezne a kör, és nem lehetne annyi sok szépet és jót felmutatni nélkülük. Az elért eredményeink, a négy év kitartó szorgalmas munkánk, beszél rólunk. A visszajelzések a kiállításaink, a táborozásunk alkalmával és annyi sok-sok minden más felhívás, felkérés következtében a csapat szellem mindannyiunk érdeme.

 

Magamról… nagyon szeretek kézimunkázni, és ha azt írom, hogy életem része, akkor kevés leírni azt, amit érzek. Kitölti és célt ad életemnek, csendet biztosít, lelki nyugalmat és békét sugall, minden öltés újabb és újabb lépés előre, egy újabb cél felé. Úgy látszik a Jó Isten ezzel ruházott fel engem, hogy következetes és kitartó maradjak e téren.

 

Szeretem az embereket, számomra az alkotók közössége, az a hely, ahol feltalálom magam. Kipróbáltam, gyakoroltam évek hosszú során a kötést, horgolást, point-lasse-t, keresztszemest és a lapos hímzést, viszont első helyen áll a gobelin, utána következik minden egyéb, és azokat is nagyon szeretem. Most az árapataki varrottasokat böngészem és öltögetem, de az úri hímzés sem marad ki életemből. Ezek a következő év perspektívái számomra. Alkotok, segítek és segítnek nekem is, és így kerek az életem-életünk. Mindezt nemcsak saját magamért, hanem a nemzetemért, a magyar  kulturális-szellemi közösség, felemelő és maradandó érdekéért, Erdély-Háromszék értékeiért teszem, és szívesen teszem.

 

Négy éve vezetem a „Szorgos kezek” kézimunkakört. Évente 2-3 kiállítást rendezünk, 2010-ben pedig megszerveztük az első hagyományőrző tábort. Tagja vagyok a Romániai Magyar Népművészeti Szövetségnek és a Háromszéki Népművészeti és Kézműves Egyesületnek. További tervem folytatni a hagyományőrzést, gyűjtéseket végezni és továbbadni a tudást.

 

Elérhetőségeim:

+40 727-273 056

mer2enator@gmail.com